Olyan jó érzés látni, amikor valaki, akit szeretsz, kiteljesedik az életében. A legrégebbi barátnőmmel tulajdonképpen születésünk óta ismerjük egymást, de első emlékeink oviból maradtak meg egymásról. Anyukáink együtt feküdtek bent várandósan a kórházban, és pontosan két hét különbséggel születtünk meg barátnőmmel. Ráadásul három háznyira nevelkedtünk egymástól, az ovit pedig ugyanaz az általános suli követte. Először középiskolában váltunk szét, de továbbra is sok időt töltöttünk együtt, érettségi után pedig szintén külön utakon, de még szabadabb mindennapokkal erősítettük barátságunkat. Hihetetlen belegondolni, hogy olyan régóta az életem része, mint a vérszerinti rokonaim – nekem már ő is családtag, akkor is, ha az utóbbi években keveset láttuk egymást, ugyanis a férjével külföldön élnek. Februárra várják a kislányukat, barátnőm emellett az évek során egyre inkább elmélyült a fotózás rejtelmeiben, képezte magát és sok különböző területen tette próbára kreativitását, így nem túlzás azt mondani, hogy a magánélete és a szakmai élete is sínen van.

 

Az idő az, ami leginkább átértékelődött bennem az évek múlásával. Régen miénk volt a világ, órákig beszélgettünk minden egyes nap, és rengeteg közös élményt szereztünk, ma pedig már annak a kevés találkozásnak is nagyon örülünk, ami megadatik – hiszen ez pont egy olyan barátság, amire igaz, hogy mindig ott tudjuk folytatni, ahol előzőleg abbahagytuk. Most, hogy anya lesz, még inkább megváltozik a barátságunk dinamikája, de ez az élet rendje. Alig várom, hogy hazaköltözzenek, és sokkal közelebb legyünk egymáshoz. Addig is örömmel nézem vissza a rengeteg közös képünket, amelyek az évtizedek során készültek. Az ovis és kisiskolás képeket, a kamaszkori buliba indulós fotókat, és az elmúlt évek pillanatait… Alig várom, hogy még több közös élményt örökítsenek meg hasonlóan szuper fotók, amiket nagyon jó lesz majd visszanézni. (tovább…)